BARICZ GERGŐ BÚCSÚZOTT A FINÁLÉ ELŐTT

BARICZ GERGŐ BÚCSÚZOTT A FINÁLÉ ELŐTT

RTLKlub.hu | 2011. december 17., szombat | Adások

Nagy küzdelem volt a szombati. Mindhárom versenyző szívét-lelkét kiénekelte Muri Enikőnek és Kocsis Tibornak sikerült. Bejutottak a Fináléba. Baricz Gergőtől azonban búcsúznunk kellett.

22:11 Kapcsoltak Nyíregyházára és Lajosmizsére ahol örjöngő tömeg gratulált a két tovább jutott versenyzőnek, Muri Enikőnek és Kocsis Tibornak.

22:02 A Fináléba jutott: Kocsis Tibor.

22:00 A Fináléba jutott: Muri Enikő.

21:56 Felsorakoztak a mentokrok és versenyzőik. Keresztes Ildikó és Baricz Gergő, Malek Miklós és Kocsis Tibor, Nagy Feró és Muri Enikő.

21:39 Színpadon a Magna Cum Laude. Túl későn című dalukat adták elő, hatalmas sikerrel.

21:35 Lajosmizsére kapcsoltak, ahol Tarány Tamás édesanyja is jelen volt. Ő is Tibornak szurkolt.

21:34 Istenes Bence Nyíregyházán azt kérte, hogy kivételesen legyen nő uralom, és mindenkit arra bíztatott, hogy küldjék szavazataikat Enikőre.

21:33 Gergő szülőfalujába kapcsoltak, ahol testvérei bíztatták a fiút.

21:31 A mentorok összegezték az estét. Geszti Péternek és Ferónak felemás érzései voltak. Geszti Péter néha unatkozott, néha nem, Feró pedig inkább a mentorkra volt picit paprikás, hogy nem csak dícsérték a verenyzőket. Keresztes Ildikó és Malek Miklós meg voltak elégedve az estével. Sőt a művésznő még abban is benne lett volna, ha újra kezhetnék a showt a jövő héttől.

21:22 A döntőbe jutott összes versenyző produkcióját hallhattuk. Boldog karácsonyt kívánva dalukkal a nézőknek.

21:05 Kocsis Tibor, Robbie Williams – I will talk and Hollywood will listen című dalával lépett harmadszor színpadra. Geszti Péter azt mondta, hogy Tibor földöntúlian jól tud énekelni. Ferónak nagyon tetszett a nóta, mert szerinte iszonyúan nehéz és Tibor gyönyörűen énekelte. Keresztes Ildikó szerint amikor először adta elő Tibor a dalt, több energia volt benne, de tetszett neki így is. Malek Miklós azt mondta, hogy fura memórája miatt, csak nagy pillanatokra emlékszik igazán az életéből, és Tibor dalára midnig fog.

20:58 Muri Enikő is színpadra lépett, immáron harmadszorr. Christina Aguilera – Hurt című dalát adta elő. Keresztes Ildikó szerint megérintette a színház szele Enikőt, amit annyira nem szeret, mert a lány bele tud halni a dalba, és ez nem volt ilyen. Geszti Péter is azt mondta, hogy ő is jobban szereti ha nem játssza meg magát a lány. Malek Miklósnak tetszett. Feró pedig gratulált mentoráltjának, mert szerinte kevesen vannak az országban akik ezt a dalt így elő tudnák adni.

20:53 Baricz Gergő harmadszor is színpadra lépett. Cris Isaak – Wicked game című nótáját adta elő. Ferónak nagyon tetszett. Malek Miklós szerint Gergő gombnyomásra hozza elő a Cris Isaak hangot, és az átható tekintetet, valamint a "világfájdalmat". Geszti Péternek nagyon tetszett, azt mondta, hogy ezt keresik az X-Faktorok során. Keresztes Ildikó megköszönte Gergőnek, hogy vele dolgozhatott, mert egy rettenetesen nagy tehetséget ismert meg benne.

20:33 Kocsis Tibor és Zséda produkciója következett. A Mindhalálig mellettem című dalt adták elő Zsédával. Az énekesnő azt mondta, hogy Tibor az aki tele van hittel, erkölccsel, ami neki nagyon tetszik, azonnal egy hullámhiosszra kerültek. Lajosmizsén mindenki a "piros kabátos bácsinak" szurkolt, mondta Barabás Évi. Bár alig lehetett hallani, hiszen a tömeg csak Tibor nevét skandálta. Hannát is láthattuk, Tibor unkahugát, aki sok erőt adott a fiúnak.

20:26 Muri Enikő is újra színpadra lépett partnerével Dolhai Attilával. A Valahol Európában című musicalből A zene az kell című dalt adták elő. Óriási tapsvihar fogadta a dalt. Enikő teljes extázisban volt, hogy Dolhai Attilával léphetett színpadra. A színművész elmondta, hogy már régebbről ismerik egymást, és azonnal felfigyelt a lány tehetségére. Közben kapcsoltak Nyíregyházára. Istenes Bence elirigyelte Kocsis Tibiék tevéjét, ezért ők egy hatalmas plüss medvét kerítettek.

20:19 Baricz Gergő másodszor is színpadra lépett, ezúttal már duettpartnerével mutatták meg a fiú humorosabb, bohókásabb arcát. Laár András és Baricz Gergő a KFT-től az Afrikát adták elő. Gergő azt mondta megtiszteltetés volt a KFT-vel színpadra lépni. Kapcsoltak közben Gergő szurkolótáborához, ahol a fiú nagybátyja nyilatkozott is.

20:00 Kocsis Tibi következett Enikő után. Malek Miklósnak a második élő show produkciója tetszett a legjobban így a Qeentől a Somebody to love című számot énekelte Tobor. Tibor visszaemlékezett arra, amit Malek Miklós mondtott neki, az első meghallgatáson. Szerinte remek, ha két olyan energia mint amilyen az övé és Maleké összeér, mert az hatalmas dolgokat tud elindítani. Malek Miklós szerint Tibor személyisége átjön már, az arcán a szemén, már oda tudja adni magát a nézőknek. Feró szerint nagyon nehéz volt a dal, de Tibor fantasztikusan oldotta meg. Ildikó félt, hogy nem tud megnyílni, de már látja, hogy egyre jobban mer csinálni dolgokat Tibor. Csak ez hiányzott eddig belőle, most megvolt. Geszti Péter szerint remekül állt Tibornak ez a dal. Malek Miklós szerint olyan volt a dal, mintha egy madár repült volna.

19:52 Muri Enikő is színpadra lépett. Szintén azt a dalt adta elő, amit mentora a legjobbnak vélt az eddigi produkciók alapján. Feró azt a nótát választotta, amivel a Mentor házban Enikő, már egyszer meggyőzte őt. Ez Katona Klári – Játssz még című dala volt. Megijedt a múlt heti párbaján, mert Vecára gondolt, aki egy párbaj során esett ki múlt évben. Félt, hogy vele is megtörténhet. Azóta megnyugodott, és örömmel készült a szombati megmérettetésre. Malek Miklós: "tőled mindig profi produkcióra számíthatunk". Ildikó megköszönte, hogy Enikő magát adta. Geszti Péter szerette, hogy a lány magyarul énekelt. Feró azt mondta, hogy a lány megmutatta, hogy milyen a lélek és az ének kapcsolata.

19:45 Baricz Gergő színpadra lépett az első produkciójával. Olyan dalt adott elő, amit mentora a legjobbnak tartott az eddig, a műsorban elhangzott produkciók közül. Ez a Jet – Are you gonna be my girl című nótája volt. Gergő a kisfilmjében elmondta, hogy azt szeretné ha büszkék lennénk rá szerettei és azok, akik segítették őt, eddigi útján. Geszti Péternek nagyon tetszett. Malek Miklós hasonló véleményen volt. Feró szerint rettenetesen tehetséges a fiú, és csak 10 évente születik ekkora tehetség. Ildikó szerint Gergőt az X-Faktorba teremtették, ajándékba.

19:42 Kocsis Tibor otthona, Lajosmizse sem maradhatott ki. Természetesen itt is rajongók hada "skandálta" Tibor nevét, bíztatva ezzel az énekest. "Isztambul és London között" Lajosmizséről Barabás Évi jelentkezett egy egész tömeggel a háta mögött. Ők még egy tevét is hoztak, aki nagyban hozzátett a jó hangulathoz.

19:41 Nyíregyházára is "ellátogattunk" ahol Muri Enikő rajongótábora hatalmas üdvrivalgással bíztatta kedvencét. Istenes Bence hanja is alig hallatszott a rajongóktól. SP hasonmását is megtalálta, természetesen meg is szólaltatta. A fiú elmondta, hogy az egész város Enikőnek szurkol.

19:40 Gyergyóalfalura kapcsoltak, ahol Baricz Gergő rajongói bíztatták az énekest. Valkó Eszter alig bírt megszólalni a rajongók sikolyától.

19:36 Felsorakoztak a végső döntősök: Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Muri Enikő.

19:35 A színpadon az X-Faktor 2011-es széria döntősei léptek fel először. Négy dalt dolgoztak fel: What a feeling, Nem adom fel, Március végétől és a Szívemet dobom eléd című nótákból hallhattunk részleteket.

19:34 Megérkeztek a mentorok.

19:30 Ördög Nóra megérkezett a színpadra, és elmondta, hogy mi várható az est folyamán. Elmondta azt is, hogy a versenyzőket otthonukból bíztatják a rajongók. Kapcsoltak is a helyszínekre, ahol szurkolók, rajongók sikítoztak a kamerák előtt.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
ibolya: örülök hogy a két legjobb maradt a .döntőbe.
2011-12-18 13:57:05
KONCZ CSONGOR: Ha Erdelybol lehetett volna szavazni, akkor Gergo gond nelkul nyert volna!
2011-12-18 13:51:28
vélemény: tibiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
2011-12-18 13:44:16
vélemény: A Tibor jobb mint az Enikő!Bármit el tud énekelni,bár a rock anyyira nem jó.de azért ő nyerjen!!
2011-12-18 13:42:09
Bala: Malek miki olyan mint az általános iskolákba a csont bábu !! A FOSORA TŰNIK KI a legjobban !! pff ... neki is csak a pénz számít nem az igazoi tehetség !!
2011-12-18 13:35:10
Vki: Szerintem a Tibornak kellett volna kiesnie... :P De így hahráá ENIKŐŐ!!! :)
2011-12-18 12:44:54
Név: baricz volt a job es nem aza nagyfulu tiborka.
2011-12-18 12:40:49
Pepe: Itt már nagyon nehéz... A közönség a lehető legjobban döntött. Enikő és Tibor nagyszerű választás volt. Tudom nem lehetséges, de szívem szerint három első helyezést osztanék ki. Szívemben Muri Enikő, Kocsis Tibor és Tarány Tamás azonos szinten vannak A két fiú ( pont róluk kell, hogy írjam )szerethető, Enikő tavalyhoz képest vérprofi lett és sajnos számomra ettől kicsit rideg. Nagy izgalommal várom a mai döntőt és mindenképpen a nézők nyernek, akárki is álljon fel a képzeletbeli dobogó tetejére. Üzenem a két ellenfélnek: - Csodálatosak vagytok gyerekek. Keresztes Ildikó nálam sajnos egyre lejjebb csúszik. Jó lenne szakmai értékeléseket hallani és jobb lenne, ha ilyenkor a bugyi és állapota kimaradna a dologból. Boldog Karácsonyt kívánok a mai Két Győztesnek, Zsűrinek, Rendezőnek, Szerkesztőnek, a Stáb minden tagjának és a kedves Nézőknek egyaránt. Ördög Nóri végig szuper volt. Sajnálom, hogy legközelebb Lilu személyében társat kap. Nem illenek össze. Nóri az igen...Ő jöhet!!!
2011-12-18 12:39:55
Sibakné: ideje volt, hogy kiessen. lehetetlen, hogy a döntöig hogy tudott eljutni Baricz G. hiszen hangja semmi.Tarány Tamásnak lett volna helye a 3 döntős között.
2011-12-18 12:34:05
egy: Gergő nélkül gyenge a finálé !!!!
2011-12-18 12:32:22
egy: Csak így tovább Gergő, te vagy a legjobb !!!
2011-12-18 12:29:16
Imre: A finálé hangulata Gergő nélkül nagyon halovány !!! Hajrá Gergő !
2011-12-18 12:23:52
Név: Nekünk Gergő marad a legjobb ! Maradj meg amilyen vagy és ne hallgass a negativ kritikákra.
2011-12-18 12:14:13
Tunde: Szerintem nem eleg a jo hang es a szepseg ahhoz hogy valaki Xfaktor legyen. Az Xfaktor annal sokkal tobb kell legyen. Tobb mufajban is megallja a helyet, kulonleges legyen, porgos legyen, ha kell szomoru, ha kell szorakoztato, egy szoval legyen egy EGYENISEG aki egyedul egy gitarral a kezeben, minden zenei es videohatter nelkul is betolti a szinpadot es elkapraztatja a nezoket! Ez az Xfaktor!!!!
2011-12-18 11:22:44
Név: "liz: Gergő a nyerő a személyisége és egyedisége miatt, Tibor a hangja miatt. Enikő ma bizonytalan volt és eléggé színpadias. Méressen meg a két legjobb: Gergő és Tibi" Gergő egy átlag kis beképzelt senki! Hangja, mint több ezer emberé! Ami pedig Enkő színpadiasságát illeti, talán ha nem majmolnád Keresztes gonoszságát, akkor még hiteles is lehetnél! Gergő mit csinál a színpadon? - ugrál, mint egy bakkecske, hol Elvis, hol Király Norbit utánozva. Egy kis megcsinált báb! Egyéniség? Ugyan, az az álszent , szerény duma - látszat! Tarány Tamásnak lett volna ott a helye a 3-ban! Keresztes és Geszti szégyellje magát, mert a szakmaiság helyett egymás szekerének tolása volt a fontos!
2011-12-18 11:15:43
Név: "Edit: Gergő gyenge volt ma szerintem" Mindig gyenge volt! Keresztesre szégyen, hogy hazugságokkal elhittette Gergővel, hogy jó! Geszti pedig tolta Keresztes szekerét! Hála Istennek, a nézők jól döntöttek! Nem szeretem, amikor ilyen nagy tétnél a nézők döntenek, de most szerencse volt! Keresztes és Geszti legalább alulmaradt a hazugságaikkal! Szégyen, hogy ilyen emberek zsüritagok! Keresztes meg kimondottan gonosz, minősíthetetlen viselkedést produkált! Szégyellje magát!
2011-12-18 10:57:18
Név: N.M.Júlia - az ilyen nézők miatt, mint Te! Képesek az ilyenekre szavazni! Azt hiszem, itt neked, és akik idáig juttatták kellene fület mosni - de nagyon!
2011-12-18 10:49:07
Név: "Baricz Gergő még a szombati adás előtt úgy nyilatkozott a Borsnak: ha ő nyerné meg a versenyt, bizony hatalmas botrány lenne az országban" Na idefigyelj Gergő! Az, hogy Keresztes verte a fenekét , és elhitette veled, hogy jó vagy, az ő baja, és a tied! Az, hogy ugráltál , mint egy bakkecske, hangod , mint több ezer emberé! Szégyelld magad e miatt a nyilatkozat miatt! Már az is gáz, hogy Tarány Tamás esett ki helyetted! Neki lett volna ott a helye a 3 között! Tudod, jó ha elhiszed,hogy nem vagy olyan jó, mint ahogy képzeled. Az meg, hogy a sok kis húlye tini veri a fenekét , mindennapos. Ez a nyilatkozat téged minősít, Te szerencsétlen nagyképű kis senki!
2011-12-18 10:47:34
Név: De jó benn van a két legjobb a döntőbe de Gergő is eljutott idáig úgyhogy ő is dicsőséget élvezhet nem azt mondom hogy hű ő volt a legjobb de ő is letett valamit az asztalra !!! :))
2011-12-18 10:27:12
kiss-veselényi katalin: Sziasztok! Zseniális két fiatal jutott a fináléba Gratulálok soksikert.udvözlettel:Kiss-Veselényi Katalin
2011-12-18 10:16:41
Név: Miert o esett ki nem o kellett volna kiessen hanem Kocsi mert o tavaly is jelentkezett. Nem o kell megnyerje hanem Eniko ha mar kiesett Baricz Gergo
2011-12-18 09:35:46
Név: Tibor neked kell nyerni Eniko mar el van szalva... a dal kozben szineszkedik a valogaton imadtam de most... Gergo neked a chris isak nagyion jo alt de a tobbi... pff Taarany-Kocsis donto kellet volna Eniko meg sem kozeliti ezt a 2 embert szoval : HAJRA TIBOR!!!!
2011-12-18 09:12:16
Levi és Dóri: Szerintem baricz rosszul énekel!!!!!!!!!! Én és a tesóm tibónak és Encinek szurkolunk HAJRÁÁÁÁÁÁ Enci és tibó!!!!!!!!!!!!! :):):):) :P:P:P Tegnap legalább 6-6 boksot küldtünk!!!!!!! PUSZI:Dóri és Levi <3 <3 :P
2011-12-18 07:59:46
Hosszmon: Végre ki esett ez a szerencsétlen.
2011-12-18 07:46:19
fecó: N.M.Júlia!!! Mert erdélyi- égre kiesett!!!!
2011-12-18 03:12:28
mickey mouse: erre szavak nincsenek... Az összes egyéniség kiesett, így maradt egy jellemtelen színésznőnk és egy lottó ötösünk. Nem a hangjukat firtatom, mert, tény jó amit csinálnak, de mint egyéniségek, úgy lehetett volna jobb eredmény is a műsorban.
2011-12-18 00:53:38
vera: Szamomra ezennel lezarult az xfaktor nezese,Gergo szinesse tette a musort karizmatikus egyenisegevel,ami elvezhetove tette a musort. Legalabb nem kell varnom szombaton hosszu orakat, amig vegre felteszik a dalokat. Gergo remelem meg latni fogunk,s lesz aki felteszi a youtub-ra a dalaidat. Sok sikert kis Herceg,s Kellemes Unnepeket!
2011-12-18 00:38:53
lili: végre kiesett a Baricz, sokkal előbb kellett volna.....
2011-12-18 00:33:31
ms: Ez így jó! A két legjobb: 2011 legjobb női és 2011 legjobb férfi hangja a fináléban! Hajrá Enikő és Tibor! Imádlak titeket!
2011-12-17 22:28:46
Név: De komolyan, ennyi beteg embert amennyi ide írogat már sok. Ha ez nem nyer bunda, ha az nem nyer bunda. Kicsit nem kéne orvost látogatni nektek? :) bunda mániások :)
2011-12-17 22:27:23
N.M.Júlia: Ha Gergő ennyire szinpdias és rossz hangú azt mondjátok meg nekem hogyan jutott el eddig????? Azt hiszem sok fül mosásra vár.
2011-12-17 22:21:07
papa007: csak elöbb kellet volna a gergönek
2011-12-17 22:09:15
papa007: az igazság döntött
2011-12-17 22:08:21
ÁKI: Hajrááááá Encíííííí
2011-12-17 22:08:08
b: Gratulálok, elég szemét módon vágtátok meg az összefoglalókat. Szegény butus Muri Enikőt hiba volt benyomni. Majd rájöttök ti is.
2011-12-17 22:06:02
Laci: Végre, igazságos döntés volt!
2011-12-17 22:03:32
Név: Edit, Gergő mindig gyenge volt!
2011-12-17 22:00:07
Laci: Kocsis Tibor és Muri Enikő megmutatta sok színűségét. Kocsis Tibor - igaz a múlt fordulóban - sokunk szívét elszorította az általa előadott dallal. Minden elismerésem az Övé.
2011-12-17 21:56:59
Név: Hajrá Baritz Gergő
2011-12-17 21:56:21
Csabikati: Hajrá KOcsis! Te vagy a legjobb!
2011-12-17 21:55:35
Edit: Ha nem nyer Enikő, megint bunda!
2011-12-17 21:54:17
Tamás Beatrix: Hajráá Enikő te vagy a legjobb!
2011-12-17 21:53:24
Edit: Gergő gyenge volt ma szerintem.
2011-12-17 21:53:01
Edit: Enikő nyernyi fog:-))
2011-12-17 21:52:08
Ady: Istenem izgolo, hol irom az smst, hol itt irok, Kocsis Tibornek szurkolok. O fog nyerni
2011-12-17 21:50:53
ms: Geszti és Keresztes Ildikó hozzáállása nagyon bosszantó!
2011-12-17 21:50:51
Név: Itt csak a Tibor és Enikő juthat tovább! Ez nem kabaré verseny, hanem ének verseny! Hallod Geszti!
2011-12-17 21:50:16
Tündér: Hajrá Székely Gyerek, Tied a dobogó legfelső foka az irigyeidé pedig a pokol tüzes feneke!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-12-17 21:48:27
Ady: Gergőt nem szeretm, de már Krestest sem
2011-12-17 21:46:28
erdélyből: Ne gondolja senki, hogy nekünk erdélyieknek nincs hallásunk! Baricz Gergő szörnyű, nem tud énekelni! Hajrá Kocsis Tibor!
2011-12-17 21:46:27
Ady: Imádom a Malekot olyan inteligens és jó ember, már csak azért is Kocsis Tibornak kell nyerni,Tibornek gyönyörú a hangja, bocs én nem vagyom magyar. Igy nem mindent tudok jól irni. Tarány Tamás hiányzik.
2011-12-17 21:46:00
Név: Ha jövőre is lesz X faktor akkor négy mentor és négy (más személy)zsűritag legyen. Ne tudjanak taktikázni. Véleményem szerin Kocsis Tibornak és Muri Enikőnek kell a döntőbe jutnia. A KFT dalban mi volt az a nagy nehézség?
2011-12-17 21:44:13
Név: Enikő az egyértelmű győztes!!!
2011-12-17 21:43:18
Név: érdekes érzéseket váltott ki belolem az elobb hallott énekek! Szuperek és naon ugyesek a jelenlegi versenyzok, le a kalappal az osszes elott :) :)
2011-12-17 21:41:48
Fazakas Anett: hajra Eniko te vagy a leg jobb te vagy a gyoztes!
2011-12-17 21:41:36
Gergő: Sok szerencsét Gergő! TE VAGY A NYERŐ!!!
2011-12-17 21:35:49
liz: Gergő a nyerő a személyisége és egyedisége miatt, Tibor a hangja miatt. Enikő ma bizonytalan volt és eléggé színpadias. Méressen meg a két legjobb: Gergő és Tibi
2011-12-17 21:35:39
Név: HAJRA GERGO:-)
2011-12-17 21:34:21
vickyXL5: ENIKO a legjob!
2011-12-17 21:32:59
Név: Gergő megint hozza a tehetségtelen formáját! Szö rnyű!
2011-12-17 21:31:37
ms: Hajrá Enikő és Tibor! Gergő kevés, nagyon kevés!
2011-12-17 21:29:29
Balage: Azért a sok Gergő rajongónak megjegyezném: ez egy énekverseny. Hiába szimpatikus srác, ebben már kb. 4 fordulóval ezelőtt elfogyott.
2011-12-17 21:28:58
dzudzi: tiborhajra..<3
2011-12-17 21:28:37
Név: Tibor nyerni foggggggggggggggggggggggggg!!!!!!!!
2011-12-17 21:27:01
Ilus és Andris: Drága ENCSI! Ne hallgass senkire a gergő a nyomodba sem léphet lásdnem őt kérték fel a Színházra sem.Itt Csak TE lehetsz a győztes,Ildi hiába erősködik.Tavaj ugyan ezt csinálta a Norbival is.Én egy volt nyíregyházi lány vagyok tehát egyértelmű,hogy neked szorítok a fiammal s a Barátommal együtt.Hajrá Encsike!!!TE VAGY A GYŐZTES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-12-17 21:26:56
Valaki: Sepsirol: hajra Gero!!!!
2011-12-17 21:26:21
Tarány Tamás: Nagon hiényzik
2011-12-17 21:26:09
Kocsis Tiboe: Imádunk, és minden megprobálom hogy te nyerd
2011-12-17 21:25:23
Jucus: Sok szerencsét Gergő! TE VAGY A NYERŐ!!!
2011-12-17 21:23:12
Név: Drága Encsi Én és a fiam ugyan itt lakunk Pesten de Én Nyiregyházán éltem kicsi gyerekkoroktól 21 évig.Tehát a szívem Nyiregyházi lányér szorít.Csak neked kell győzni hisz a SZÍNHÁZI FELKÉRÉSED SEM véletlen.No és a FERÓ fantasztikus mentor.Tehát ITT neked kell győzni.Nagyon szorítok éretd én is és a fiam is.Egy volt Nyíergyházi lányés a fia:HAJRÁ ENCSI!!!!!!!!!!!!!
2011-12-17 21:22:25
Chili: Enikő te vagy a legjobb! :)
2011-12-17 21:21:40
Név: Hajrá Baricz,csak Így tovább.Te vagy a legjobb!!!!!!!!!!:)
2011-12-17 21:21:12
Imre: Geszti Péter nagyon nehezen viseli Muri Enikő sikerét, kíváncsi lennék az arcára (képére),ha Enikő nyerne. Nagy Feró és Malek Miklós nagyon kedvesen, pozitívan értékelnek, a másik két zsűritag taktikázik, és sokszor érthetetlen, hogy mit hiányolnak. Mindhárom énekes nagyon jó, kellemessé teszik az estémet. Köszönöm.
2011-12-17 21:20:52
erdely: haj rea te kis szekely
2011-12-17 21:20:45
Név: Kocsis Tibornak kell megnyerni,o a befuto a legjobb és a legjobb hangú énekes. Hajrá Tibi !!!
2011-12-17 21:20:36
Név: Enikőnek és Tibinek kell a döntőbe jutni! Mi volt ez a KFT-és dal ? Hát semmi nehézség benne egy síkú az egész!
2011-12-17 21:19:58
Tyutyuka: Akiknek tetszenek baricz gergö számai annak azt kivánom,hogy Ő legyen a mobil csengöhangja élete végéig söt még azon tul is!!!
2011-12-17 21:19:42
Gréta és Áron: Hajrá Gergő.... Holnap újra szurkolunk neked a dntőben.
2011-12-17 21:18:35
picilány: Hajrá Enikő és Tibor! És még a Dolhai Attila is itt volt!!! Fantasztikus este!
2011-12-17 21:18:17
Név: Enikő a legjobb!!!!!!!!!!! Gergőnek a hangja nagyon semmit mondó!
2011-12-17 21:17:47
Név: irja meg nekem vki,h online,h kell szavazni?
2011-12-17 21:16:43
Timi: Enikö nagyon jó mégis hajrá Tibo Te vagy a nyerő
2011-12-17 21:16:28
valaki: hogy jön ide Tolvai Reni?????????????
2011-12-17 21:16:19
ari: hajrá Gergő!!!!!!!!
2011-12-17 21:14:24
duda: Szuper, vagy Tibor. Nyerned kell!!!
2011-12-17 21:14:18
dávid: Baricz a legjobb meg Muri és holnap ők párbajozak midenkinek szurkolok hajrá nagyon izgulok mindenkinek puszi !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:):D imádom bariczot ő a legjobb meg muri
2011-12-17 21:12:57
valaki Sepsiszentgyorgyrol: Gergo, HAJRA!!!
2011-12-17 21:09:04
Név: Hajra Gergo!!
2011-12-17 21:08:18
Balage: Mi ez a fikázás Keresztes nagyságától? Muri Enikő éjfélkor, a legszebb álmából felkeltve is zsebre rakja Gergőkét...
2011-12-17 21:07:40
Név: erdelybol szurkolunk neked Gergo es buszkek vagyunk hogy erdelyi vagy!!!!hajra!!!!
2011-12-17 21:06:42
Beni: Baricz Gergő a legjobb énekes anyukámmal és a tesómmal rá fogunk szavazni.
2011-12-17 21:04:49
Név: Gyenge vagy Enikő!!! Hajrá Tolvai Reni!!!:D:D:D
2011-12-17 21:04:28
Bodnár Gergő: Hajrá baricz gergő
2011-12-17 21:04:00
DÓRI: Gergő a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-12-17 21:03:01
DÓRI: Gergő a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-12-17 21:03:01
Babi55: Hajra Gergo en neked drukkolok
2011-12-17 21:03:00
ERZEBET: DERGO TE VAGY A LEGJOBB NEKED KELL NYERNED
2011-12-17 21:01:25
Név: Gergő megmutatta a Kft-vel közös produkcióban, hogy nincs helye a döntőben!
2011-12-17 20:58:13
Név: Hajrá Kocsis Tibi! Neked szurkolok!
2011-12-17 20:57:04
The Best: Tarány Tamás
2011-12-17 20:56:40
Beus: Hajrá Tibor és Enikő! A Ti helyetek a FINÁLÉBAN van!!!!!!!!
2011-12-17 20:53:33
bendeguz: Hajrá Tibor! Te vagy a legjobb!
2011-12-17 20:53:21
Modern Talking: Tarány Tamás hiányzik.
2011-12-17 20:50:59
Zsuzsa: Hajrá Gergő, csak így tovább! Szuper vagy!
2011-12-17 20:50:13
Név: Eddig Enikő tetszett ,csak igy tovább
2011-12-17 20:49:43
Peti: Kedvencem a csokishake nyerni fognak kocsisék De nem igaz mert az Enikő fog nyerni!!!!!!!!! :D
2011-12-17 20:49:41
Név: Sajnos nem Tarány Tamás van itt!
2011-12-17 20:49:08
xfaktor: Itt az ideje,hogy végre egy nő nyerje meg az X-faktort!Enikő úgyis te fogod megnyerni,de egyet ígérj meg,hogy nem fogsz úgy eltűnni mint Vastag Csaba!
2011-12-17 20:48:58
Név: Hajrá Enikő és Hajrá Tibi
2011-12-17 20:48:55
Away: Bízom benne, hogy fiús döntő lesz
2011-12-17 20:48:32
név: kocsis hajrá enikő hajrá kocsis enikő
2011-12-17 20:47:47
AdLena: Hol lehet Enikővel chatelni???
2011-12-17 20:47:40
Név: Eniko a leg jobb
2011-12-17 20:47:23
Ashley: hajrá Enikő!
2011-12-17 20:47:09
Név: NYERÜNK ENIKŐŐŐŐŐŐŐ!!!!!!!!!! HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
2011-12-17 20:46:46
bebe: kedvencem a csokis shake nyerni fognak kocsisék
2011-12-17 20:45:59
RF: Enikő és Tibor a nyerő!!!
2011-12-17 20:45:13
Zsuzsa: Kocsis Tibor a legeslegjobb. Hajra!!!!!!
2011-12-17 20:42:55
deske: Csakis Enikő!!!!!!!!!!!
2011-12-17 20:41:52
én: mi is volt az a szlogen amit kitalált az ének tanár???aki tudja az lécci irja meg!!!!
2011-12-17 20:41:24
Dorcsi: Enikő HAJRÁ!!!!!Ott kell lenned holnap a Fináléban a Kocsis Tibivel együtt!!!!Az egy szép este lenne, én titeket meg sem mérettetnélek,hanem mindketten nyertesek lennétek!Hajrá!Puszi
2011-12-17 20:37:02
SKH: HAJRÁ ENIKŐ!! TE VAGY A LEGJOBB!!
2011-12-17 20:34:05
Név: remélem kocsis tibi nyer neki drukkolok
2011-12-17 20:32:21
Név: bravo gergo a sepsiszentgyorgyi korhazbol drukkolunk neked. szoritunk nagyon-nagyon, te vagy a legjobb
2011-12-17 20:29:34
messziről: Kár, hogy nem láthattam az egyenes adást, pedig kerestem a világhálón. Örülök, hogy bekerült a holnapi döntőbe, akinek szorkolok.
2011-12-17 20:18:56
Név: rtl.hu es ádám
2011-12-17 20:18:10
l2: baricz?neked kell kiesned
2011-12-17 20:16:42
Mari: Enikő a legjobb!!
2011-12-17 20:16:01
l2: kocsis tibor,neked kell nyerni hajra
2011-12-17 20:15:57
ii: Hajra GERGO!!!!!Csak igy tovabb,te vagy a legjobb!!
2011-12-17 20:13:55
99: gyerunk jook vagyok,csak igy tovabb!
2011-12-17 20:10:09
sumi: Enikőnek kell nyernie, neki van a legjobb hangja!!
2011-12-17 20:08:04
Zuzana Piroska: Muri Enikő,és Kocsis Tibor a kedvencem.Reméllem ők ketten jutnak tovább.
2011-12-17 20:07:33
VIDEÓAJÁNLÓ

Alexa és Tarány kapcsolata nem ér véget az X-Faktorral

A két énekessel a pénteki főpróbán beszélgettünk. Közös munkát is terveznek.