KOVÁTS VERA BARICZ GERGŐVEL SZEMBEN MARADT ALUL

KOVÁTS VERA BARICZ GERGŐVEL SZEMBEN MARADT ALUL

RTLKlub.hu | 2011. december 3., szombat | Adások

Kocsis Tibor, Muri Enikő és Tarány Tamás párbaj nélkül továbbjutott a kilencedik élő show-ba. A mentorok nem tudtak dönteni, a nézők Gergőt akarták.

21:55 - A mentorok értékelték a versenyzőket. Keresztes Ildikó az egyik legtehetségesebb embernek nevezte Baricz Gergőt és élete egyik nagy ajándékának. Kováts Verát viszont még nyersnek tartja, ezért őt küldené haza. Feró leszidta mindkét párbajozót, majd Gergőt küldte haza. Malekben mindkét énekes nagy nyomot hagyott, de Verának szívesebben írna dalokat, szívesebben hallgatná a lemezét, ezért Gergőt küldte haza. Geszti imádja Verát, de ő is gyengének tartotta a párbaj-dalokat, végül kimondta, hogy Verát küldi haza. A nézők döntöttek, Nóri borítékot bontott, a közönség pedig Baricz Gergőt akarja ezentúl is látni. Kováts Vera búcsúzik.

21:52 - Baricz Gergő az Aerosmith Dream On című dalával küzdött a bennmaradásért.

21:47 - Elsőként Kováts Vera énekelhette el párbaj-dalát, egy Mylie Cyrus slágert.

21:33 - Ördög Nóra lezárta a szavazást. Párbaj nélkül továbbjut a kilencedik élő show-ba: Tarány Tamás, Kocsis Tibor és Muri Enikő!

21:23 - Az X-Faktor 2010 egyik döntőse, Takács Nikolas tért vissza a tehetségkutató színpadára portugál partnernőjével, Aureával Where Is The Love? című duettjükkel.

21:16 - Az öt még versenyben lévő énekes közös produkciója alatt Gáspár Laci Sose vagy egyedül című slágere hangzott el.

21:03 - A kiesett versenyzők összeálltak egy közös dal erejéig, George Michael örökzöldjét, a Careless Whispert adták elő. Így kívántak jobbulást a gyengélkedő világsztárnak.

20:57 - Muri Enikő magyar dalával költői énjét hangsúlyozta. A Valami Amerika 2.-ből ismert Magányos csónak című betétdalt választotta. Maleket nagyon megfogta ez az előadás, Keresztes viszont azt hangsúlyozta, hogy Enikőnek jobban kellene hinnie magában. Ezt a dalt érdemes volt elénekelni, nagyon szép volt - mondta Geszti Péter. Feró nem akarta kijátszani a beteg kártyát, szerinte bebizonyították, hogy Enikő rekedten is fantasztikusan énekel.

20:51 - Baricz Gergő a True Blood főcímzenéjét választotta és igazi vámpírként kerülgette a mögötte álló női zenekar tagjait a produkció közben. Malek elhitte, hogy Gergő vámpír, ennél többet nem akart mondani neki. Nagy Feró és Geszti szerint is nagyon jól állt neki ez a dal és ez a karakter, Geszti már kíváncsi Gergő első saját dalára, ez a kíváncsiság pedig a produkció alatt ébredt fel benne. Keresztes Maleknek szánta ezt a választást, mert mindkettejüknek véres volt a torka, mikor kiválasztották.

20:45 - Tarány Tamás a Kimnowak Gyémánt című slágerét választotta. Keresztes több érzést szeretett volna, Feró szerint viszont túl harsányan adta elő ezt a dalt, de ez semmit nem von le a tehetségéből. Geszti értékelte, hogy magára formálta a Gyémántot, talán kicsit finomabbnak kellett volna lennie, de szereti Tarányt és tetszett neki a produkció. Malek épp azt imádja Tamásban, hogy minden dal új életre kel, amihez az énekes hozzányúl.

20:40 - Kováts Vera sok oldalát megmutatta már, most nőiességét domborította ki egy Taylor Swift dallal. Geszti szerint Vera a holnap sztárja, de hogy a ma sztárja is tud-e lenni, az ebben a műsorban fog eldőlni. A mentorok egyetértettek abban, hogy botladozva indult a dal, de a közepére felépült és nagyon jó lett. Keresztes azt érezte, hogy Vera megijedt ettől a daltól. Malek megdicsérte az énekesnőt a választás miatt, végre az övé volt ez a műfaj, Feró pedig egyszerűen szereti Verát és profinak tartja.

20:35 - A reklám után újra Kocsis lépett színpadra az LGT Nem adom fel című slágerével. Az amerikai idol dalában elegáns úriember volt, most pedig megmutathatta pörgősebb, bulisabb énjét. Nagy Ferónak tetszett, amit látott és hallott, szerinte Tibor rátett még egy lapáttal az előző dalra, Keresztes Ildikó azt mondta, bár ez nem igazán Kocsis műfaja, mégis ez az előadás volt a legbulisabb produkciója. Gesztinek ismét tetszett a dalválasztás, Malek Miklós megdicsérte mentoráltját, hogy ennyire jól sikerült rövid időn belül áthangolódnia a Nem adom fel stílusára.

20:17 - Kocsis Tibor mentora fellélegzett, amikor a hetedik show végén Ördög Nóri kimondta a nevét. Kocsis Michael Bublé Feeling Good című dalát adta elő. Keresztes arra kérte Tibort, hogy legyen kicsit pimaszabb és lazább. Nagy Ferónak semmi baja nincs Kocsissal, és felszólította, hogy higgye el, hogy ő nagyon jó. Geszti dicsérte a dalválasztást és azt tanácsolta az énekesnek, hogy csak azt csinálja a színpadon, ami belőle jön. Malek elmondta, hogy szerinte Kocsis Tibor a legsokszínűbb előadó, mert a Queentől Friderikán át Bubléig minden jól áll neki.

20:08 - Baricz Gergő legjobb barátjával, Demes Tomival karöltve teával és sütivel kedveskedett a ház előtt fagyoskodó rajongóknak. Gergő magyar dala Péterfy Boritól a Hajolj bele a hajamba, melyben kibontakozhatott Gergő énjének humoros oldala. Geszti szerint nagyon jó volt a választás, nem haladta meg a hangi képességeit. Malek úgy gondolja, hogy Gergő egy mágus, mert mindig elvarázsolja annak ellenére, hogy ha becsukja a szemét, akkor nem tetszik neki, amit hall. Keresztes Ildikó felszólította Miklóst, hogy harcoljon a saját fiaiért, de ne az övé ellen. Feró úgy gondolja, hogy Ildikó mentoráltja trendi lett és biztosan fogják játszani a dalait a rádiók, de nem ez lesz az ő műfaja.

20:00 - Nagy Feró a legkiegyensúlyozottabb versenyzőként konferálta fel másik mentoráltját, Muri Enikőt. Az énekesnő kisfilmjéből kiderült, hogy kapott egy főszerepet a Madách Színház legújabb darabjában. Enikő amerikai idolja Beyoncé, tőle választotta a Sweet Dreams című slágert. Malek Miklós hirtelen nem tudott mit mondani a produkcióra, annyira lenyűgözte Enikő külseje, de szerinte hangilag nem volt annyira rendben, mint szokott. Keresztes Ildikó is elégedetlen volt, ezt most nem tudta elhinni neki, úgy véli, biztonsági éneklést hallott tőle, Geszti szerint viszont bizonytalanság volt Enikő hangjában. Nagy Feró senkivel nem értett egyet, mentortársai irigységének tudta be a kritikákat.

19:45 - Tarány Tamásra nem haragszanak legjobb barátai, a Rocktenors tagjai a kiesés miatt, ez erőt adott neki a felkészüléshez. Tamás a 30 Seconds To Mars Closer To The Edge című slágerét adta elő első dalként. Nagy Feró szerint Tamás szárnyalt és ő lehet a jövő meghatározó rockénekese, hozzátette: Magyarországon ilyen hang nincs még egy. Keresztes továbbra is imádja Tamás hangját, de kicsit próbaszerűnek érezte a produkciót. Geszti rutinos előadónak nevezte Tarányt, aki ha kicsit kibillen a dalból, akkor is rögtön vissza tud lépni.

19:40 - Elsőként Nagy Feró legcukibb versenyzője, a kissé vadóc Kováts Vera mutathatta be magyar dalát, Rúzsa Magdi Hip Hop című slágerét. Keresztes Ildikó szerint végre visszatért a régi Vera, jól állt neki ez a dal és jól is sikerült. Geszti azt mondta, arról nem tudja meggyőzni, hogy ő a végzet asszonya, de a végzet tinédszere még lehet. Nagy Feró elégedett volt mentoráltjával. Vera Ördög Nórinak elárulta, hogy soha nem tudta ilyen jól elénekelni ezt a dalt, mint most, az élő adás alatt.

19:30 - Ördög Nóra belépett a színpadra és megmutatott néhányat azokból a fotókból, melyet büszke szülők küldtek csemetéikről, amint épp X-Faktorosat játszanak. Ma este az öt versenyző két dalt fog előadni, egy magyar slágert és egy amerikai énekes dalát, színpadra lép Takács Nikolas és Aurea, valamint a kiesett versenyzők, akik közös produkciót mutatnak be a nyolcadik élő show-ban.

KOMMENTEK
Új hozzászólás (moderálás után jelenik meg)
0/1000 karakter
mehet
patrik : sziasztok mostmar mindenkinek szurkolok
2011-12-10 20:02:59
ERDELYI LANY: GERGO TE VAGY A TUTI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-12-10 20:00:04
Szidike: Gergo,csak igy tovabb!!!!Sok sikert!!!!Itthonrol szoritok neked!!!Ja es aranyosak vagytok Veraval!!!Millio oleles:)
2011-12-10 19:57:56
noc: Remélem, ma este már végre Baricz Gergő esik ki! Egyálatlán hogy került be az élő show-ba?! A legbosszantóbb, hogy annyira beképzelt lett, hogy ki kérte magának, hogy Malek Miklós elmondta a véleményét, csak arra nem gondolt Gergő, hogy Miklós éppen azért ül ott. Hajrá ENIKŐ és TIBÓ!
2011-12-10 10:46:23
Senhora: Nincs bunda! Annyira felháborít mikor ilyennek dobálóznak! Persze, egyszerűbb ezt ráhúzni, mintha kijelentenénk, hogy a fél országnak szüksége lenne egy fülmosásra! Utálom Gergőt az elejétől fogva, úgy mint Király L. Norbit tavaly- nem éneklés, amit ők csinálnak, még Norbi legalább helyenként vicces volt. Ha Gergőt levesszük Vera volt a leggyengébb.
2011-12-04 10:38:53
reynaud: Keresztes Ildikó teljesen elveszítette a mentori értékmérő képességét!!! Baricz Gergő ekkora világraszóló tehetség lenne?!!??LOL...messze ö a leggyengébb énekes a 12-es mezőnyben is,és végre Malek Miklós elmondta azt a nagy igazságot hogy ez a fiú csak a szinpadi megjelenésével,de nem ének tudásával tud elérni valamit!Kedves Ildikó, valóban van egy nagyon nagy tehetségű világszínvonalú énekes az x-faktor színpadán,de azt a fiút nem Baricz Gergőnek hívják hanem Tarány Tamásnak!!!Ahogy Feró megjegyezte:"HAZÁNKBAN NINCSEN ILYEN FÉRFI HANG"és ez tényleg így van! TARÁNY TAMÁS A LEGJOBB!
2011-12-04 10:24:54
Név: Vera sokkal jobb énekes mint Gergő .Gergőnek kellett volna kiesnie.
2011-12-04 10:21:45
Alisz: A kocka el van vetve, kedves Vera-rajongók....Ennél már csak jobb lehet Gergő!!
2011-12-03 21:52:05
Név: Hajráá Veraa!!!
2011-12-03 21:49:57
Akárki: BUNDA BUNDA BUNDA BUNDA BUNDA BUNDA
2011-12-03 21:46:43
Név: Mi az hogy Enikő továbbjutott???....Baricz menjen tovább!! De Tamás a tuti!!! Hajrá Tuti-Tamás!!!
2011-12-03 21:46:03
psychonic: Enikő és Tibor, akik mindig minőséget énekelnek, megbízhatóan, szépen. Gergő idegesítő, sokszor elkeni a szavakat, a grimaszai pedig sokszor hasonlítanak egy betépett fickóra.
2011-12-03 21:45:03
ne ess ki Gergő!!!: NNNNNEEEEEE ess ki Gergőőő!!!!!!!!!!!!!
2011-12-03 21:44:28
Név: nincs igazsag,hol vagytok fiuk ,miert gyoz mindig egy pasi
2011-12-03 21:44:16
Név: ENIKŐ!!!!!!!!! Remélem Baricz Gergő esik ki!!!!!!
2011-12-03 21:42:33
Széles Gábor: Hajrá Vera!Imádlak!Te vagy a legédesebb és a legjobb egyben!!!
2011-12-03 21:42:00
Székely: A ket legjobb produkcio parbajozik ... magyar mentalitas :))
2011-12-03 21:41:59
Név: A fületeken ültök, kedves feleim???????????????????????
2011-12-03 21:39:02
Hajrá Enikő: Hajrá Enikőőőőő :)
2011-12-03 21:38:08
Rebeka: Enikő jó vagy nagyon!!!
2011-12-03 21:36:49
kinguci: komment nagyvaradrol:gergo neked nyerned kell,de eniko a legjobb...
2011-12-03 21:36:24
Anita: hajrá enikőőő és gergőőő meg veraaa!!!!!!!
2011-12-03 21:35:19
Szabó Fanni: Hájrá Tamás!!!!! :)
2011-12-03 21:31:21
Szabó Fanni: Imádlak Enikőő!!!!:)
2011-12-03 21:30:03
Név: Hajrá Tarány Tomi
2011-12-03 21:29:31
aniriga: Gergő!Neked kell hazamenned!
2011-12-03 21:28:54
annika: Szerintem a fináléban négy embernek van helye:Tibinek,Tominak,Verának és Gergőnek van helye.Fúj Enikő
2011-12-03 21:24:56
Eszter: Enikő, profi vagy, drukkolok neked, de bevallom neked, hogy hiányzik a tavalyi "Because of you" Muri Enikője. Megérdemled, hogy szép karriert fuss be.
2011-12-03 21:24:08
András: Hajrá Enikő! Csodálatos volt a magyar dal!
2011-12-03 21:22:23
Barbara: Hajrá ENIKŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2011-12-03 21:13:48
Ancsy: Ki van chaten??
2011-12-03 21:12:22
Bozse: Gergő neked kell ezt a versenyt megnyerni nagyon ügyes vagy és csak igy tovább. Szurkolunk neked Romaniából(Nagyvárad)!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! amugy meg hol lehet itt csetelni a tobbiekkel????????
2011-12-03 20:56:50
Niczy: Rocktenors nélkül nincs érdeme nézni...és ezt bizonyítja Kováts Vera... nem kéne erőltetnie azt ami nem megy..:( hajrá Tarány Tomi ;) (Y) Nyerd meg már csak a Rocktenors miatt is!!!
2011-12-03 20:55:28
hhajjhs: Geriii te kellesz ide az x-faktorba
2011-12-03 20:54:00
Név: Hol kell feltölteni a gyerek fényképeket???
2011-12-03 20:43:36
maria: Baricz gergo te vagy a legjobb nagyon szurkolunk neked Nagyvaradrol
2011-12-03 20:43:21
erika: a legjobb baricz gergo es neki nyerni kell
2011-12-03 20:41:13
Monalisa: Hogy nincs a ROCKTENORS, azóta nem is jó már az X Faktor :((
2011-12-03 20:36:24
Név: Sok sikert Gergo!
2011-12-03 20:34:48
psychonic: Enikő felvezető kisfilmje elég furán vette ki magát. Miért nem a gégegyulladásáról - amit csak utóbb, tőle magától tudtunk meg - és a felkészülés más pillanatairól szólt a mai filmje? Mintha felkínálnák kiszavazásra azzal, hogy ő már "befutott"?
2011-12-03 20:34:11
sziszimaci: Szerintem ma már a Baricz Gergő búcsúzhatna végre,Maleknak teljesen igaza van, a hangja neki a leggyengébb.Ez egy énekverseny!!!!!!
2011-12-03 20:33:50
Magdi: Gergo a leggyengebb, ideje hazamennie!!!:)
2011-12-03 20:33:35
gergo: Te vagy a legjobb!
2011-12-03 20:33:08
gergo: Buszkek vagyunk rad!
2011-12-03 20:32:39
Magdi: Malek Miklos, te vagy a legjobb mentor!!
2011-12-03 20:31:54
Kovács Jenő: Én már elmúltam 60 éves, de rajongok ezekért a nagyszerű fiatalokért! Köszönöm nekik, hogy hétről hétre ilyen lelkiismeretesen felkészülnek a mi szórakoztatásunkra! HAJRÁ MINDANNYIAN!!!
2011-12-03 20:31:35
gergo: Sok sikert! Veled vagyunk! Csak igy tovab!
2011-12-03 20:31:17
Név: Bravó Verácska! Mutasd meg mindenkinek, Te vagy a legjobb!Tiszta mosoly vagy,hát énekelj vidám dalokat kérlek! Neked szurkolok. Api
2011-12-03 20:31:13
Név: Na végre valaki kimondta az igazságot Gergővel kapcsolatban! Köszönjük szépen Miki! Te vagy a leg őszintébb mentor!
2011-12-03 20:30:59
ajronledy: A Tarány Tamásnak miért adtok Deák Bill számot?
2011-12-03 20:29:44
....: baricz gergonek tenyleg a leggyengebb a hangja a tobbi versenyzovel szembe
2011-12-03 20:18:16
kata: kovats vera, nagyszeru vagy
2011-12-03 20:01:21
Prue: Azt hiszem, Tarány Tamásnak és Kocsis Tibinek helye van a fináléban!:-)
2011-12-03 20:00:27
abigel: tamas, fantasztikus a hangod, igazan, PROFI, remelem zenei karriered fogod alakitani barmi legyen is az xfaktor vege, neked a szinpadon es a zeneben a helyed es a hangod , minden jot, drukkolok
2011-12-03 19:58:26
Kriszta D.haraszti: A legjobb és akinek győznie kell: Tarány Tamás!!! Hajrá Tomi!!
2011-12-03 19:58:07
Pegu: Muri Enikö is the best !!!!!!
2011-12-03 19:55:34
Név: Szerintem ma az Ördögh Nóra búcsúzzon el a versenytől,mert az énekesek jobbak !
2011-12-03 19:53:54
VIDEÓAJÁNLÓ

Alexa és Tarány kapcsolata nem ér véget az X-Faktorral

A két énekessel a pénteki főpróbán beszélgettünk. Közös munkát is terveznek.